Vízitúra gyerekekkel a Körösön

Úgy megégtem a vízitúrán, mint Tutajos a Tüskevárban. Alig tudok hátradőlni a székemen.Aúúúúúú!
Gyerekes vízitúrán voltunk a hétvégén a Körösön, hogy kineveljük saját öregedő, pocakosodó, elkényelmesedő vízitúrás társaságunk utánpótlását.

Janóval mi egy nappal később csatlakoztunk, de már 5.40-kor felkeltünk, hogy időben leérjünk a békési duzzasztóhoz, nehogy ránk kelljen várnia a csapatnak. Félálomban csomagoltunk, így a polifoam helyett a radiátor mögé való hőtükröt raktam el véletlenül.

Persze kár volt rohanni. A társaság még akkor mászott elő a sátrakból. Onnantól pedig tapasztalatból tudtam, hogy még órák vannak hátra az indulásig, úgyhogy cefrés hordókba gyömöszöltük a cuccainkat, és felkerestük a parton a horgász büfét.

Janó legfontosabb úti egysége a hűtőláda.

Jó kis hely ez. A fa bodega mellett rózsás kárpitú kanapé, a másik oldalán csocsóasztal áll, előtte székek, kis asztalokkal egy nagy fa árnyékéban elszórva. A kávét porcelán csészében kapjuk, és meglepően finom az árfekvéshez képest. Darálós kávéfőzővel készült. Ha figyeltek egy pár másodpercig amikor valahol kávét kértek, akkor a darálós masináknak könnyen felismeritek a hangját, mert némelyik olyan hangosan darál, mint egy traktor. Ez általában jót jelent. A kávé, kisfröccs, cigi kör után végre bepakoltuk a kenukba a holmikat, kikötöztünk mindent spárgával, hogy ha felborulnánk, ne ússzanak el a cuccaink, és vízre szálltunk.

6-12 éves gyerekek voltak velünk a csapatban. Eleinte egy kicsit nyüszögtek ugyan, amiért nincs internet a hajókban, de ez a hiányérzet a kaland hevében gyorsan elmúlt. A srácok machete-vel fát aprítottak, kardoztak, kagylóhéjat gyűjtöttek, felderítettek, versenyt eveztek velünk, és a parti fákra lógatott kötelekről ugráltak a folyóba.   

Induláskor rengeteg döglött kagylót láttunk. Kifordult, málló testük ott lebegett a hajóink körül, majd ahogy távolodtunk egyre kisebbek lettek a tetemek. Volt egy szakasz, ahol az elpusztul kis kagylók pont úgy néztek ki, mintha valaki megcsócsált rágóval köpte volna tele a vizet. Nem tudom mi lehetett a pusztulásuk oka, valószínűleg túlságosan felmelegedett a folyó, és nem volt számukra elég oxigén.

Később, ahol mélyebb és szélesebb lett, már kitisztult a víz, és egyre szebb lett a táj. A parton igazi dzsungel: ártéri ligeterdő öreg, víz fölé hajló fűzfákkal - ezek alá ha tudtunk, beeveztünk, árnyékot keresve - és hatalmas, vadszőlő subába bújt nyárfákkal, amelyről úgy lógnak le a szőlőindák, mint a liánok a trópusi esőerdőkben.

 

Időnként felrebbent előttünk egy szürkegém, vagy elsuhant ragyogó kék nyílként egy jégmadár. A víz felett fecskék cikáztak a magasból pedig gyurgyalagok  prüntyögése hallatszott.

Jégmadár, de sajnos nem nekem sikerült így lefotóznom.Ez a kép a wikiről van.

Amikor elfáradtunk, behúzódtunk egy-egy fűzfa árnyékába, bontottunk egy limonádésört a hűtőtáskából, ringatóztunk a vízen, és figyeltük az evezőlapátra szálló szitakötőket.

A nap vége felé egyre gyakrabban ismétlődött ez a jelenet. Kezdtünk nyűgössé válni. No nem a gyerekek, hisz ők jól a szórakoztak: ha volt kedvük eveztek, ha nem, akkor a vízbe ugráltak és csatáztak. Mi lettünk egyre nyűgösebbek,  mert kemény az ülőke, mert nincs sodrás, és sokat kell evezni, mert a fényvédő ellenére leégtünk, ami fáj, mert a jégakkuk elolvadtak így nem hűtötték tovább a sört és a csokit. Panaszaink sora nőttön nőtt. Több mint 20 km-t eveztünk Köröstarcsáig, ahol dübörgő zene fogadott minket a kempingben.

Folyt köv. hamarosan.