2013. február 13., szerda

Itt van filmen a mecsekszentkúti kis kör, amit már a korábbi posztban ígértem. A rövid táv ellenére, nagyon sok itt a látnivaló. Ott van mindjárt a Kancsal-forrás, melyre egykor a Mélyépítő Vállalat Szocialista Brigádja hegesztett szép, tölgyleveles réztáblát.

 Itt pedig a lónyelvű - nem lónyelű! - csodabogyó, és egy szajkó, ami el akart minket zavarni.

Janó síkideg, mert az ösvény nem sík. Valóban. Nehéz olyat találni hegyvidéken. 
 
Mi az utat szokás szerint megint elvétettük, és máshol jöttünk vissza, mint ahol terveztük, de ettől függetlenül  a Mecsekszentkúti völgyet jó szívvel ajánlom akár egy kisgyerekes sétára is. Könnyű, változatos, és szép útvonal. 
  
Már csak pár nap van a szavazás lezárásáig, segítsetek bejutni az ötvenbe!
Pengeélen táncolunk a blogversernyben, és folyton ötven- vagy hatvan valahanyadikak vagyunk a toplistán. Már ez is felülmúlja az előzetes várakozásainkat, hisz több mint 300-an vannak a versenyben, úgyhogy köszönjük szépen minden szavazónknak. Ettől viszont vérszemet kaptunk, úgyhogy kérlek, ha még nem szavaztatok, szavazzatok ránk, és segítsetek hozzájutni néhány további plusszponthoz, azzal, hogy megkéritek a barátotokat, barátnőtöket, férjeteket, feleségeteket, diákokat, szüleiteket, vagy akit nem restelltek, hogy szavazzanak ők is ránk itt.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Copyright (c) 2010 Kirándulós blog. Design by Wordpress Themes.

Themes Lovers, Download Blogger Templates And Blogger Templates.