Fogas vakony

Ki tudja mi ez?

Az Index szerint egy kitömött szőrös zokni, vagy rózsaszínű szőrhurka, a cseh kisvakond ősmagyar barátja. A tankönyv szerint földikutya, vagy népi nevén fogas vakony. Szerintem egy kiszabadult aranyhörcsög, aminek menekülés közben ráléptek a fejére és ettől szétlapult az orra.
 
A minap együtt utaztam a nemzeti park földikutya rajongó természetvédelmi őrével. Azt mesélte, a földikutya nem sokkal intelligensebb, mint amilyennek látszik. A fejét elsősorban nem gondolkodásra hanem kopogtatásra használja. Úgy tájékozódik, hogy koponyájával kopogtat a föld alatti járatainak plafonján és falain, és a visszaverődő rezgéseket veszi a talpával. Bizony. A talpa van bekötve az agyában a szeme helyére, azzal lát. Remekül megérzi például, ha egy tégla akad az útjába, és kerülnie kell, mert nagy valószínűséggel nem tudná magát átrágni rajta.

A délvidéki földikutya nagyon ritka állat. Ásotthalom határában lakik, és a nyomok alapján alig 300 lehet már csak belőle. Ha tetszik, akkor nézzétek meg az Indexen is: Magyar, sőt ősmagyar a világ legaranyosabb állata. Itt van róla portré, széttárt lábujjú igazolványkép, és videó.

Yuppie figyelmébe

Yuppie kutyát borzasztó izgalomba hozta a HÉV. Mindenáron be akart ugrani a sínekre szaglászni és körülnézni.Yuppie, mielőtt a vonat elé vetnéd magad, ajánlom figyelmedbe az ausztrál BKV hirdetését arról, hogy milyen sokféle buta módon lehet meghalni.

 

Séta Yuppie-val, a bukott vizslával

Pest környéki sétára indultunk a minap Edével és Yuppie-val, a fiatal és kajla vizslával. Ha nincs időtök igazi kirándulásra, de szeretnétek egy jót sétálni az erdőben kutyával, macskával, gyerekkel, barátokkal, és unjátok a Normafát, akkor Pomáz ideális célállomás.

 A HÉV a Batthyányi térről 40 perc alatt odaér. Amint leszálltunk, rögtön be is tértünk egy sörre a pomázi megálló restijébe, Yuppie-t pedig megkínáltuk virsli jutalomfalattal, ami a tartójából menet közben kiborult Ede zsebében. A resti a szokásos szakadt kis kricsmi, de ellensúlyozza némileg a közeget, hogy a pultos nő rendkívül kedves.

Pomázról több szépnek ígérkező túraútvonal is indul. Mi a legkönnyebbet választottuk, a zöld jelzést, ami kb. 5 km, az elején elég hosszú szakaszon át a településen vezet, majd fel az erdőbe, öles, göcsörtös tölgyfák között. Az útvonal vége a Kőhegyi Menedékház, de oda mi már nem jutottunk el, no nem az indító italozás miatt, hanem mert túl kényelmesen haladtunk előre.

Megálltunk minden jelölésre érdemes bokornál, és kerítés mellett őrjöngő kutyánál. Bekukkantottunk a szerb templom kertjébe, megbámultuk a helyi szépségszalon tábláját - szoli csokicső, vibrotréner és zsírbontó kapszula -, és megismerkedtünk egy csomó fával és bokorral, pl. a csíkos-, és a bibircses kecskerágóval, ami úgy hangzik, mint két kimaradt szereplő a Jancsi és Juliskából. A fák narancssárgán lángoltak, mi pedig élveztük a gyönyörű tájat, és a nem túl meredek gyalogutat felfelé. Néha csak úgy mutatóba, treníroztuk egy kicsit Yuppie-t, akinek sokat kell gyakorolnia, mert másodmagával egy pointerrel megbukott a kutyaiskolában.

 Nem baj Yuppie! Majd legközelebb sikerül. Akkor újra eljövünk, és ha törik, ha szakad, felmegyünk a menedékházig. 
  



 

Mitől hullanak a levelek és mi a fene az a cicatrix?

Az utolsó levelek kapaszkodnak az udvarban lévő diófán, amit nem is bánok, mert állandóan gereblyézni és söprögetni kellett alatta. Rettentően szeretem a nedves diólevelek illatát, de a gyűjtögetésből már elég volt. Mivel nem akartunk választani a gyep és a diófa között, ezért minden ősszel mániákusan gyűjtjük a leveleket, hogy mind egy szálig összeszedjük, mielőtt terméketlenné tennék az alattuk lévő talajt. 

Néha Kócos kutya is segít a gereblyézésben. A farkával söpri a faleveleket. 

És ha már az avarnál tartunk, ti tudjátok mi váltja ki a lombhullást? A hideg, vagy a rövidülő nappalok? Az nyert, aki az utóbbira tippelt.

De ami ennél is érdekesebb, hogy a fák leragasztják maguknak ragtapasszal a sebesülés helyét. Ott, ahol a levél csatlakozik az ághoz, ilyenkor ősszel egy hormon hatására elválasztó szövet képződik, majd a levél leválik, a fa pedig egy az úgynevezett levélripaccsal leragasztja a sebhelyet. A levélripacs angol neve nagyon mókás: úgy hívják, hogy cicatrix. Ezek azok az apró kis ragyák, amelyek szabad szemmel is jól láthatók, és ki is tapinthatók az ágakon. Nézzétek meg egyszer. Akár egy mostohán tartott, felkopaszodott szobanövényen is jól látszik.

Meggy márka a büfében

Fél ötkor már komor sötét volt odakinn, úgyhogy belenéztem néhány kirándulós fénykép albumba, hogy töltekezzek belőlük kicsit. Általában szívesen megírom, hogy hol lehet jót enni-inni olcsón az adott környéken, de előfordul, hogy ez a rész kimarad, mert nem találtunk ilyet, vagy mert annyi más érdekesség volt, amiről szerettem volna beszámolni. 

Így maradhatott ki a pécsi Dömörkapunál lévő büfé is. Az egész egység a fák alatti padokon és fatuskókon elhelyezett néhány párnából, egy kerti faházra hajazó rozoga bódéból, és a fák közé kifeszített Algida zászló-füzérből áll.   

Bent kapható perec, zsíroskenyér, műanyag poharas kávé, és meggy márka. Mindegyikből vettünk egyet, és leültünk vele a fák alá. A kilátás bizarr. Az egyik oldalon a színpompás őszi erdő, a másikon kopott vaskerítés, továbblépve pedig a világ legszomorúbb vidámparkja, Mickey egérrel, Donald kacsával és egy temetési koszorúval a kasszánál. A vidámparkot négy évtized után nemrég végleg bezárták.

Remélem a szakadt kis büfé megmarad, mert a kávéja iható, a zsíros kenyere kimondottan finom, a Márka pedig ugyanúgy megfesti az ember száját, mint 25 évvel ezelőtt, és ezt a tulajdonságát már akkor is nagyon szerettem.

Hol vannak már azok a rohadt darvak?

Tegnap darulesen voltunk Janóval. Tetszett neki, bár egy kicsit olyan vele madarászni menni, mint amikor Shrekék utaztak a szamárral. Ott vagyunk már? És hol vannak már azok a rohadt darvak?
Hát itt vannak. Meséljenek inkább ezúttal a filmek.

(Bocs, a videó minőségéért. Legyetek velünk elnézőek. Tudom, hogy a kamera használatát még gyakorolnunk kell.)

A darvak a nappalt a földeken töltik, ott táplálkoznak, éjjel viszont vízre szállnak, ahol ilyenkor biztonságosabb, hisz nem tud értük bemenni például a róka. Nagyon félénk madarak, ezért mindig őrszemeket küldenek előre, akik végigpásztázzák az utat, a szántóföldtől a tóig. Ha mozgást észlelnek valahol, akkor messze elkerülik, és kerül velük az egész V alakú csapat.
 
Beleolvadunk a fába, hogy ne ijesszük el a darvakat. De hol vannak már azok a rohadt darvak?

Megjöttek, itt szállnak. Felszállt a pára is, sejtelmes ködbe burkolózott a táj, miközben órási zsivajjal érkezik több ezer madár.

Jött egy utóvéd csapat ráadásnak, közben besötétedett, lehűlt a levegő, indulnunk kellett. Alig láttunk a sáros, csúszós földúton, kikecmeregni.

Hogy ne csak kis fekete pontokként, hanem nagyban is lássatok darut, bemásolom őket:

Az igazság kedvéért ideírom, hogy én ilyet nem tudok fotózni. A HNP honlapjáról szedtem le nektek.

A táj naplemente után percek alatt olyan lett, mintha egy horrorfilm díszleteibe csöppentünk volna.  A darabolós gyilkosok pont ilyen sejtelmes, ködös időben, furcsa alakú fák között dolgoznak. 

A darulesőket elnyelte a köd.

Sötét, borzas szörnyekké váltak a fák.

Itt pedig Janó a szürkületben

Darulesre még lehet menni a Szegedi Fehér tóhoz, és a Hortobágyra is. A két nemzeti park honlapján megtaláljátok az időpontokat. Ne habozzatok, ha látni szeretnétek, mert hamarosan elszállnak végleg. 

Zöld takonyevő manó

Mutatok néhány érdekes növényt a Mecsekből, amit ti is könnyen felismerhettek, ha kirándulni mentek arrafelé. Nem kell hozzá sem húszkilós növényhatározó, sem különösebb botanikai szaktudás. 

Az első mindjárt egy örökzöld növény az aljnövényzetben. Ilyenből nincs túl sok a Magyarországon, úgyhogy ha télen a csupasz erdőben láttok valami méregzöld bozótot a talajon, akkor érdemes közelebb menni hozzá, mert nagy valószínűséggel csodabogyót találtatok.  Most nyúljatok bele. Ha szúr, mint a veszedelem, akkor semmi kétség, ez itt a szúrós csodabogyó, a Mecsek egyik védett növénye. Különlegessége, hogy az ami a levelének látszik, valójában a szára. Ezen nő a virága, és a korallpiros bogyója.

Régen egértövisnek is hívták: az ételre tették a kamrába, hogy töviseivel elriassza az egereket.

A következő növényünk egy csinos kis páfrány, az aranyos fodorka. Még a neve is mesébe illő. Egész Európában elterjedt, itthon is mindenfelé találkozhattok vele, sziklahasadékokban, várromokon, mészhabarcsos falakon.

És itt a címadónk, ami nem a zöld takonyevő manó, hanem a csertölgy makkjának borzas kupacsa.

Ha ilyen borzas makk kalapokat találtok a földön, akkor tudjátok, hogy cserfák alatt jártok.

Emlékeztek még Makk Marcira és Makk Marcsira?

Egy mai trendi Makk Marci már biztosan a csertölgy makkjából készülne, és akkor nem lenne ilyen jól fésült, hanem inkább borzas, mint mondjuk egy copywriter a Saatchi&Saatchinál.