Az öreg pad új élete

Semmi köze a kiránduláshoz, de muszáj megírnom, mert nagyon büszke vagyok rá: a nyáron felújítottam egy padot. Mit egy padot. A padot!

A pad  egy úrréti tanyán lakott, ahol gyakran töltöttük a lassan hömpölygő nyári délutánokat gyerekként. Először az udvaron állt. Ott beszélgettek, fröccsöztek, pihentek, nézelődtek rajta az emberek. Később bekerült a kamrába, ahol tele volt rakva zsírosbödönökkel, befőttes- és lekváros üvegekkel. Amikor elbúcsúztunk a tanyától, elhoztunk a padot, lefestettük újra, hogy bírja a kinti időjárást, és letettük a kertbe, a gyümölcsfák alá. A festék azonban szép lassan hámlani kezdett róla. Letakartuk fóliával, én pedig időnként kitakartam, leültem rá, kivittem a laptopot, és felvettem magam mellé az akkor már gyengélkedő, matuzsálemi korú kutyámat, hogy kézügyben legyen és cirógathassam közben.

A pad évről évre rozogább, és egyre védtelenebb lett festék híján, mígnem idén nyáron úgy döntöttem, hogy újjávarázsolom. Kiképeztem magam a DIY blogokból, aztán csak szereltem, kalapáltam, csiszoltam, csiszoltam és csiszoltam napokon át. Zöld lett a ruhám, zöld lett a hajam, és zöld lett a szemöldököm a festékportól.

Véletlenül belecsiszoltam egy kicsit az ujjaimba is. Olyan seb keletkezett a helyén, mint az égési sérülés.

A többi ehhez képest már gyerekjáték volt. A festésnél csak az a macerás, hogy forgatni kell, és várni napokat egy-egy réteg száradására. Hát íme: ilyen volt, ilyen lett, felújítva, szürkéskéken. Újra lehet heverészni rajta, és figyelni a felette repkedő, vonulásra készülő fecskéket.

Füstifecskék, akik a szomszédban laknak.

És néhány werkfotó ráadásnak:

Itt már fent van az alapozó festék.

Fehér tenyér. Az alapozót is csiszolni kellett száradás után.

Itt már színezem kifelé lelkesen.

Az esőfelhő színű szürkéskéket úgy kevertettem ki UV álló, mindenálló, kültéri bútor-festékből.