Ha kirándultok mostanában, szinte mindenütt láthatjátok, hogy izzik a galagonya ruhája. Nem a levelektől, mert azok még zöldek, hanem a rengeteg pirosló bogyótól.
Azt nem tudom, hogy a galagonyabokor tényleg lánnyá válik-e holdfénynél, de ha valaki kint marad és megfigyeli, majd számoljon be róla. A Galagonya volt gyerekként az egyik kedvenc versem, pedig nem egy vidám darab, ha belegondolok, de nagyon szerettem a hangulatát, a ritmusát.
Tavaly télen a pécsi főtéren volt egy Galagonya-szavaló flashmob, amihez pálinkát is adtak ajándékba, hogy szebben szóljon és messzebbre szálljon a vers. Akkoriban sajnos úgy emlékszem épp mással voltam elfoglalva, a fekvőgipszet próbáltam leszerelni magamról.
Hazafelé jövet megálltunk egy rövid kis sétára az 52-es út mellett, Fülöpházánál. Valójában homoki kikericset szeretem volna látni - nagy kikerics fan vagyok - de egy darabot sem találtunk.
Volt viszont helyette sok-sok kései szegfű, ami úgy fest, mintha óriási hópelyhek lennének szétszórva a homokon.
A kései szegfű a meszes homokpuszták védett virága.
Az út 34 km, ami pár megállóval könnyen abszolválható, mert emelkedő hál' Istennek nincs benne. Balatonmáriafürdőn érdemes egy fél órára letámasztani a bicklit, mert az út menti Florida fagyizóban - rájelöltem nektek a gugli térképre - igazi remekműveket szolgálnak fel. Nagyon sokféle fagyi van a klasszikus ízektől az egészen bizzar gumicukros változatokig. Van szépen fénylő, sötét étcsokoládés is, de amivel igazán belopta magát a szívembe, az az, hogy a kávék közt szerepel a Bayley's-zel felturbózott presszó kávé, a kedvencem.
Aztán csak tekertünk, tekertünk, és tekertünk.
őszi kikerics
Az út mellett találtunk őszi kikericseket. Ez egy törékeny, finom, halványlila virág, halálos méreggel a belsejében. Latin neve, a colhicin is erre utal. Kolchis az ókori méregkeverők városa volt, ahol az örök fiatalság csodaszerét keresték nagy erőkkel, ám kevés sikerrel. Dr. House-nak is volt kikerics mérgezett páciense. Ha érdekelnek a vadvirágok, akkor bővebb kikericsinfó ennek a posztnak a végén.
Következő megállónk már Keszthely előtt, Fenékpusztánál a 400 éves Vámház, ami manapság kocsmaként üzemel.
Egy-egy limonádésörrel próbáltuk hidratálni magunkat. A karunk, nyakunk,
kézfejünk alaposan megégett, mert hiába van szeptember, harminchárom
fok és tűző napsütés volt aznap.
A vörös viking pecsenyére sült.
A pulton "Mc: Fenék Fasírtos szencsó" feliratú műanyag doboz, az oszlopokon neonzöld alapra hímzett kalocsai virágok, a falon pedig betyárok elfogására feladott korabeli hirdetések figyelnek.
Amint elértük a keszthelyi strandot, megpróbáltuk a telefon navigációba beütni a szálláshelyünket. Közben élő cigányzene szólt aláfestésnek a Halászcsárda teraszáról. Itt rendezték pár napja az újjáélesztett keszthelyi íróhét irodalmi gasztroestjeit.
A telefon útmutatásait követve kiértünk egy szélesebb betonútra, ahol egyszercsak akkorát robbant az első kerekem, hogy ijedtemben majdnem leestem a nyeregből. Még sosem kaptam durrdefektet. A bringát innentől kezdve toltuk, a gumi pedig slattyogva, szakadtan körözött mellettünk.
Zimmerfrei helyzetjelentés
Keszthelyen ménkű sok kiadó apartman van 2.500 - 4.500 Ft /fő/éj közötti áron. 98%-uk a szokásos, hetvenes-nyolcvanas években épül hatalmas családi ház leválasztott, lambériával díszített szobái, tetőterei, a sarokba applikát konyhával, és /vagy zuhanyzóval.
A bútorok szinte mindenütt a lakótérből levedlett régebbi darabok. Itt-ott még a pálmafás-tengerpartos, vagy hegyvidékes óriásposzter is megvan. Nem is lenne ezzel baj. Elhiszem, hogy nem jövedelmez már a szállásadás olyan jól, hogy érdemes legyen sokat belefeccölni. De a kis dolgokon is sok múlhat, és ezek hiánya igenis bosszant!
Pl. egész máshogy fest egy szoba apróságokkal felturbózva: ha legalább a két ágyneműhuzat egyforma, ha egyszínűek a törölközők, ha van a zuhanyzó előtt kilépő szőnyeg, ha egyformák, de legalább nem csorbák a tányérok, bögrék, poharak...Nem kerül sokba egy olvasólámpa az ágy mellé/fölé, egy egyszerű kis hajszárító a fürdőbe, jobb minőségű WC papír a WC-be, és ha már tűzhely nélküli konyhasarok van, akkor legalább egy kétlapos rezsó az asztalon. Egyszerű dolgok, nem? Mégis a legtöbb helyről hiányoznak. Az apartmanok többségében látszatra alig változott valami a hetvenes-nyolcvanas évek óta.
A mi szállásunkon volt kilépő a zuhanyzó előtt. A márványmintás kék csempéhez egy sötétkék-sárga-zöld spongyabobos változat. Ha létezne ízléskommandó, biztosan nagyot aratna a balatonparti szállásadók között.
Bringajavítás
Szerencse, hogy a csak vasárnap délután durrant szét a kerekem, mert hétvégén nem lehet nyitva tartó szervizt találni Keszthelyen. Hétfő reggel nyitásra viszont már ott voltam a GreenZone üzlete előtt, akiket jó szívvel ajánlok, mert kedvesek, gyorsak, és korrekt áron dolgoznak.
Második nap, Keszthelytől-Badacsonytomajig
A gyors gumicsere után feltekertünk a Festetics kastélyig. Utoljára kb.10 éves koromban jártam ott.
Meg kell mondjam, nagyon kellemes meglepetés volt. Nem mentünk be, csak a parkjába, de az tényleg csodálatos! Hasonló hangulatú, mint a Boboli kert Firenzében. Órási öreg fenyőfák egy dombtetőn, ízléses és gondozott ágyások, szökőkutak, padok, sétautak a fasorok mentén, teraszos kávézó és smaragdzöld gyep, amit nem lehetett könnyű zölden tartani a forró és száraz nyár folyamán.
Janót nem érdeklik a virágágyások, helyette inkább letelepedett egy gesztenyefa alá újságot olvasni.
A kastélyban a kávé átlagos, a kiszolgálás ugyancsak. Mufurc kislány, kilöttyintve szervírozott kávéval. Hát erre nem adnék öt pontot, de a reggeli napfényben fürdőző park miatt még így is megérte letelepedni pár percre.
Ennyit azért nem löttyintett ki. Az már én voltam.
Üdvözlet Keszthelyről, Janival a képben.
csinos lábú székek
egy fotót is kitehettek volna Simon Böskéről
Keszthely után Badacsony felé menet, Vonyarcvashegy környékén van a bicikliút talán legvadregényesebb szakasza. Ártéri puhafaligeten, ránézésre egyszerű dzsumbujon át vezet az út, ahol a göcsörtös fűzfák kellemesen beárnyákolják az utat.
Így néz ki a puhafa liget.
Itt pedig már egy lelkes biciklista hever az útszélen.
Itt-ott szerény villák tekintenek le hatalmas teraszukkal a bicikliútra.
Csontváry után szabadon.
Már pihen a kenu.
Belementem térdig, de hideg volt a víz.
Vonyarcvashegy után kezdett kissé macerássá válni a bicikliút. Sunyi, kis dőlésszögú, de fárasztó emelkedők sora kezdődött. Balatonedericsnél már kapkodtuk a levegőt, Szigligetnél pedig úgy döntöttünk, nem tesszük meg a faluba vezető rövid kitérőt, mert oda is emelkedő úton lehetett volna eljutni. Majd visszajövünk kocsival. - gondoltuk.
A kellemetlen, de nem gyilkos szintkülönbségek ellenére a Badacsony környékén nagyon klassz biciklizni. Az út mentén szőlőföldek, ismert és kevéssé ismert borászatok táblái, szépen felújított présházak, impozáns birtokok, és gyönyörű öreg mandulafák sorakoznak.
teleszedtem mandulával a biciklistáska zsebeit
tankoltunk
a seregélyek ellen hangágyúkkal, kereplőkkel és csomagolással védekeznek
Szőlőtaréj
Hulla fáradtan, elcsigázva értünk vissza Badacsonytomajba. Leadtuk a biciklit, átmentünk kocsival Szigligetre egy késői ebédre az Aranypatkóba, aztán hazaindultunk.
A somlói szüret után Badacsonyig meg sem álltunk. A kétnapos Balaton nyugati csücsök kört, mindenkinek jó szívvel ajánlom, akár gyerekekkel is. A legszebb szakasz, ami nem túl megerőltető, és van benne minden ami egy jó kiránduláshoz kell. Változatos táj, remek kis fagyizók, pinceborozók, hajókázás a menetrendszerinti katamaránnal, és kellemes fáradtság estére.
1. nap Badacsonytomaj - fonyód - Keszthely. 2. nap Keszthely - Badacsonytomaj
Tomajon biciklit béreltünk, letettük a kocsit, átrakodtunk a bringa táskába, és legurultunk a kikötőbe. Negyed 11-kor már a Badacsony nevű katamarán bárjából néztük a távolodó tömeget a parton.
A biciklivel hajókázás nem olcsó mulatság.
A Badacsony a maga idejében igencsak elegáns hajó lehetett. Sötét, faborítású bárpultja van, nagy terekkel, padlószőnyeggel, gömb alakú, kávéházakat idéző falikarokkal, széles lépcsővel a felső teraszra és óriási panoráma ablakokkal az oldalán. Kicsit már megkopott a fénye, minden olyan kedvesen, retrósan szakadt, de talán épp ezért, szinte látod benne a 80-as évek zenés-táncos vállalati mulatságait.
Ezen a szakaszon nem sokáig lehet bámészkodni, mert a hajójárat hajszálpontosan közlekedik, így fél óra alatt átért a déli partra. Fogtuk a bringákat, kigördültünk a partra, és - tudjuk be az előző esti buli miatti fáradtságnak, na jó, másnaposságnak - azonnal eltévesztettük a bicikliutat. Nem tudom hogy csináltuk. Elég egyértelmű a jelzés, és a kikötőből is jól látszik, hogy a vasúti sín mellett halad a bicikliút. Mindegy, mi tettünk egy kis kitérőt a fonyódi strandon, de legalább volt alkalmam egy padon átrendezni a táskáink tartalmát.
Ha biciklizni mentek, úgy rakodjatok, hogy ami kellhet, innivaló, rágcsa, térkép, pénz, naptej, fényképező, telefon stb. a könnyen nyitható oldalzsebekben vagy külön övtáskában legyen. Én az értékesebb holmikat jól elraktam a lezárt és hat soron körbegumipókozott hátizsákba. Így egy fél órába és a cuccunk teljes átrendezésébe került, hogy venni tudjunk magunknak egy kávét + Colát az út folytátásához.
Ki-ki kávéval, teával, vagy pálinkával próbált reggel magához térni.
A gyalogtőkéknél kezdünk. Ez az a szőlő az, ami nincs magas kordonra
futtatva, hanem guggolva, négykézláb kell róla szedni a földközelben
növő fürtöket.
Hamarosan állati meleg lett. Az észtek úgy érzik egyenesen a mediterránumba érkeztek. Náluk öt fok volt amikor elindultak, nálunk harminc.
István a gazda, aki valójában festőművész. Itt vannak a festményei, vegyétek, vigyétek!
Szürkebarát fürtök, azt hiszem.
Volt aki mezítláb nyomta az éles peremű, apró kövekkel teli talajon. Ezek a sötét színű bazalt kövecskék magukba szívják a napfényt, és még akkor is melegítenek, amikor a nap már nem is süt. Többek között ezért olyan remek termőhely a Somló a szőlőnek.
Nagymamám metszőollója bevált. Jó hogy elvittem.
kis esti buli, amiről csak néhány diszkrétebb képet merek feltenni mutatóba
A hétvégén szüreteltünk barátaink szőlőjében a Somlón. Volt minden: észt vendégek, kemény munka, pálinka, bor, pottyantós budis romantika, piknik, valódi, édeskés fekete kenyér, hajnalig tartó tánc, törött poharak, ittas állapotban való nemzetközi erőfitogtatás, és padláson alvás.
Idén szokatlanul korán, október helyett már nyár végén szüretelni kellett. Nagy a szárazság, töppedni kezdtek a szemek, mert ilyenkor a növény visszaszívja a nedvességet a gyümölcsből, hogy életben maradjon.
Mentsük hát ami menthető, péntek este törődötten, sötétben, este 11-kor megérkeztünk Borszörcsökre. Az út mellett őzek legelésztek, világított a szemük, amikor felénk fordultak, de eszük ágában sem volt odébbálni.
Nem sokkal előttünk érkezett az észt csapat két motoros előfutára, majd éjfél körül, alighogy bepakoltuk a cuccainkat a présház padlására, megjöttek a többiek is a kisbusszal. A barátaink barátainak a barátai, akik hallottak a Somló hegyi szüretről, és úgy gondolták ezt ők is kipróbálják. 36 órát utaztak egyfolytában, de láthatóan jól bírták a gyűrődést. A vacsora mellé elfogyasztott a társaság egy liter pálinkát, és néhány üveg bort a tavalyi termésből. Hüledezve néztük, hogy 3-4 feles, borral kísérve meg se kottyant nekik, miközben valószínűleg hulla fáradtak voltak.
A csapat huszonéves és harmincas fiatalokból állt. Volt köztük régiségkereskedő, diák, környezetvédő és menedzser., meg olyan is, aki fiatal kora ellenére négy gyermekes apuka, bár gyermekeit az anyukáik nevelgetik.
Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Bejegyzések
