2013. január 29., kedd

Sorra nyílnak a pesti LEVES. sikerén felbuzdulva a vidéki levesbárok.  Szívből javaslom őket, mert egy téli városnéző sétához sokkal jobban esik egy pohár sűrű, forró krémleves, mint egy délutánra már szottyosodó, deformált szendvics a hátizsákból.

Mi három levesesnél jártunk, íme az eredmény:
dizájnban a Vámház körúti LEVES. a legszebb, második a pécsi Souper, harmadik a kecskeméti Leves'M. A külcsínben egyetértettünk Janóval, bár levesügyileg lényegtelen, hogy rózsaszín raklapok, vagy a minimalista fehér uralja-e a berendezést.
LEVES. Bp. Vámház krt.
pécsi levesespohár csendélet a kocsiban

Leves'M Kecskemét
A levesek ügyében már eltérő a véleményünk. Én a pestit kedvelem legjobban, ő a kecskemétit. Pesten  meglehetősen különleges a választék (kókuszos sütőtök, thai csirke, pestós borsókrém leves stb.). Kecskeméten inkább hagyományos leveseket főznek, bár becsületükre legyen mondva, próbálják formálni a vidéki közízlést. Amikor ott jártunk, a megszokott ízek mellett volt egy chowder nevű, ír zöldséges halleves. A betérő diákok azonban makacsul tartózkodtak tőle,  hiába ajánlotta kedvesen a szakács, és bevallom, mi is mást választottunk. Szóval úgy tűnik az alföldi népnek nem kell a chowder.
Souper, egy lakótelep négyemeletesének aljában.
Pécsen csak háromféle leves volt. Mi a borsót és fokhagymakrémet kóstoltunk. Mindkettő rendben van, de nem különösebben finomak. Olyanok, mintha csak egy menzán ebédeltünk volna.

Egyebek: sütik, kekszek, szendvicsek, kávé, saláta, üdítők, menü, mindenütt vannak. A legnagyobb a választék Kecskeméten, a legkisebb Pécsen.

Árak: legolcsóbb Pécs, ott 290 Ft egy leves, a legdrágább Pest 450 Ft-os levessel.

Mindent összevetve legyen az menza, vagy extra minőség, én rajongok a levesbárokért. Nem csak azért, mert jólesik menet közben egy forró, könnyű, olcsó étel, hanem azért is, mert nagyra értékelem azoknak a fiataloknak a vállalkozó kedvét, akik bele mertek vágni egy ilyen üzletbe, és nem restek éjjel-nappal talpalni benne. A levesellátók mindenütt fiatalok, színesek, kedvesek és vidámak! Úgyhogy menjetek, és egyetek.
akik a levest mérik a LEVES.-ben
Ui.: Ha nem vesztek hozzá sütit vagy szendvicset, egy levessel azért jóllakni nem lehet. Legalábbis Janónak nem sikerült. Amint hazaértünk, elővette a macskának vásárolt Tescós májkrémet; én tiltakoztam, ő megsértődött, ezen aztán jól összekaptunk. Úgyhogy, egyetek inkább szendvicset is. Vagy két levest, a béke kedvéért.  

Utó- utóirat: 
Ha tetszett, ajándékozzatok nekünk cserébe egy szavazatot itt.
 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Copyright (c) 2010 Kirándulós blog. Design by Wordpress Themes.

Themes Lovers, Download Blogger Templates And Blogger Templates.