Kenuval a Tőserdőben

A rekkenő hőségben vasárnap kiugrottunk egy pár órára evezni a Holt-Tiszára. A víz langymeleg volt, és szokásos zöldesbarnás színét csak néhány döglött keszeg fehér hasalja törte meg. A hetek óta tartó negyven fokos melegben a halak egyszerűen megfőttek, illetve oldott oxigén híján belefulladtak a vizükbe.

Nem volt nagy kedvem belefordulni, úgyhogy a szokásosnál is óvatosabban navigáltam ki a kenut a strandolók közt a nyílt vízre. Már csak azért is, mert Janó, aki velem evezett, nem tud úszni, a mentőmellényt pedig kicsinek és túl melegnek találta, ezért csak panyókásan félvállra vetette.

A Tőserdő a nyár közepi gusztustalansága ellenére ideális terep kezdőknek és gyerekeknek. Állóvíz, tehát nincsenek örvények, és nincs alattomos sodrás a felgyülemlett uszadékfák körül. Olyan, mintha egy nagy zöld levesben kanalazna az ember.

Mi szép lassan kieveztünk a nyílt vízre, magunk mögött hagyva a ricsajos strandolókat és a parton gubbasztó horgászokat. Nézelődtünk, meg-megálltunk, és ittunk egyet a hűtőládába betárazott sörből és ásványvízből. A perzselő melegben sportnak ennyi épp elég volt.  

készülődünk 

várakozunk

Dugó kipróbálta az új kajakot.

Mi tagadás, a kenuzás jobban megy neki.

Állóvízen evezni gyerekkel is jó móka

Természet

A vízről egy csomó madarat meg lehet figyelni. Hozzászoktak a forgalomhoz, úgyhogy viszonylag közelre bevárnak. Láttunk kócsagot, sirályokat, és szürke gémet, de gyakori itt a bakcsó is, a mondókák vakvarjúja. Nem vak, csak azt mondja hogy kvak-vak.

A part mellett mindenütt sulyomszőnyeget látni. Könnyen felismerhetitek, mert nincs másik ehhez hasonló vízinövény Magyarországon.

 
Hogy miért érdekes? Azért, mert a termése állítólag sütve olyan ízű, mint a gesztenye. Régen gyűjtötték, főzték, sütötték, és lisztnek is megőrölték. Kíváncsi lennék rá, hogy valójában milyen, de sajna ma már védett növény, így nem illik kihalászni és feltálalni.

Ez a sulyom termése. Ha nyaraltatok már az Alföldön vízparton, akkor  biztosan emlékeztek rá. Nem túl kellemes belelépni.

A Tőserdő mint kirándulóhely 

A Tőserdő egyébként az elmúlt 20-30 évben nem sokat változott. Van sörös-fagyis bodega és vattacukros bácsi. Fa játszótér és tűzrakóhely a réten, ahol épp egy nyugdíjasklubnak tűnő csapat  kavart valamit a bográcsban. Hangosak voltak és vidámak, jó volt rájuk nézni. 

Gyerekkoromban Lakitelek-Tőserdő nagyon népszerű kirándulóhelye volt a kecskemétieknek. A kis piros vonattal fél óra alatt ki lehetett menni fürödni, horgászni, csónakázni, sátorozni, és a dzsungelszerű ártéri erdő ösvényein sétálni.

pont emiatt a hetvenes-nyolcvanas években sok ronda nyaralót építettek ide, abból a keskeny, magas fajtából, ami elcsúfítja a tájat a Mátrában is. A lehetőségek tárháza és az infrastruktúra nem sokat változott azóta, de ha nosztalgiázni szeretnétek, és nem veszitek zokon hogy egy kirándulóhelyen nincs csili-vili étterem és pelenkázóval felszerelt, talpig tükör női mosdó, akkor látogassatok el ide nyugodtan.

Katasztrófa turizmus

A legizgalmasabb emlékem innen egy pusztító árvízhez kötődik. Abban az évben csak esett és esett, egész tavasszal. Kiöntött a Tisza, a hírek tele voltak homokzsákot pakoló katonákkal, önkéntesekkel és katasztrófavédőkkel.

Itt a Tősben is áradt a folyó. Átbucskázott a gáton és felélesztette a levágott holtágat. Hömpölygött a víz mindenütt. Elöntötte a büfét, a Damen-Herren feliratú parti WC-t, elárasztotta az utakat és az erdőt.

Amikor a vészhelyzet már lecsengőben volt, felpakoltuk a kenukat és kimentünk katasztrófa-turistáskodni. Eredetileg segíteni akartunk rakodni, takarítani, menteni, homokot cipelni, de akkorra már nem volt rá szükség.

A víz annyira magasan állt, hogy a kenuban ülve szemmagasságban suhantak el mellettünk a közlekedési táblák. Az erdő turistaútjain, ahol máskor gyalogszerrel jártunk, most hatalmas fák térdmagasságában eveztünk. Halálosan élveztük a páratlan kalandot, mintha valami elvarázsolt vízi birodalomba csöppentünk volna.